Tartalom

A hangsúlyozottan Mérleg-személyiség:

 

Könnyű együtt lenni vele, mert maga is akarja a társaságot, és kellemes légkört akar teremteni. Szépen berendezett otthonra vágyik. A szépség alatt azonban nem a kínos rendet és a pedáns tisztaságot érti, mert ez fáradságos munkát igényelne, és ez nem lenne számára kellemes. Ne lepődjünk meg, ha egy szépen berendezett hálószobában, amelyben ízléses tárgyak láthatók, a fotel alatt egy zoknit látunk, az öltözőasztalon "művészi" rendetlenséget, a fiókokban némi zűrzavart. A Mérleg-ember szívesen halasztja elintéznivalóit holnapra, ha azok kényelmetlenséggel járnak. Úgy gondolja, majd az idő megoldj a dolgokat és kiegyensúlyozza.
Meggyőződése, hogy egy szerencsés tárgyalás, vagy kiegyezés százszorta jobb, mint a harccal kivívott győzelem.
A Mérleg cselekedeteit inkább az érzelem, mint az értelem vezérli, ezért kedélyállapot-hullámzásai is erősek: hol telve van reménnyel, hol meg letörten egy helyben topog. Általában képes felfedezni mindennek a jó oldalát, mégis hajlamos a szomorúságra is, de mivel törekszik a kiegyensúlyozottságra, ez hamar elmúlik. A változatosság utáni vágy is erős benne, ezért szívesen kezd új foglalkozásba. Személyes szabadságára nagy súlyt fektet, és hevesen tiltakozik minden kötöttség ellen, mert az kényelmetlenséggel járna.
Erős vonzást érez a könnyű élethez. Nem szeret szembesülni önmagával, nem szeret a dolgok mélyére nézni, mert ott konfliktusok lehetnek. Nyilvánosság utáni vágya és közéleti szerelési kedve hangsúlyozott.
A dolgokat több oldalukról, több szempontból is megvizsgálja és igyekszik többféle szempontot, véleményt összhangba hozni, de a béke érdekét szolgáló engedékenysége sok hibának is a forrásává válhat. Rendszerint diplomatikusan és tapintatosan bánik másokkal. A művészi érzék adja, hogy a zenében teljesen fel tud oldódni. Kitűnő táncos. A valóban kecsesen táncolók többsége a Mérleg-típusból kerül ki. Kézügyessége is igen jó. Akármilyen semmiségből csinosat és szépet hoz ki, és bár munkájában valószínűleg lesz egy kis felügyeletség, azért a szemnek kellemes látványt fog nyújtani. Megjelenése, fellépése kellemes és szeretetre méltó.

   

Társoldalam:Love1

Wendégkönyw

Elite affi:

joeb843a.pngkk3b870.pnganigif116b8.gifteddybear409545.gif
    hannah7e2d8.png
    

enyém: hilaryduff0c2ea.gif    



     
   

     
   
     
  Regizz!!^^  
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     

 

 

 

   

 


 

     
Tartalom

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)